A cégtulajdonosok gyakran felteszik maguknak a kérdést, hogy szükségük van-e a vállalkozásuk értékelésére, és ha igen, milyen értékelés legyen az. Ez a cikk az első kérdéssel foglalkozik. A két hét múlva megjelenő következő írásomban a másodikra adok választ.

Egy jó értékelés sosem ingyenes, sőt meglehetősen sokba kerül. Elvileg minden tulajdonosnak érdeke, hogy tisztában legyen azzal, mennyit ér a cége. A kérdés az, hogy megéri-e megszerezni ezt az ismeretet. Az értékelés költségei függnek attól, hogy mennyire összetett a vállalkozás tevékenysége, hogy könnyű vagy nehéz hozzájutni a szükséges információkhoz, valamint természetesen attól is, hogy mennyire tapasztalt az értékelő és milyen ajánlatot ad. A továbbiakban nézzük meg a “költség–haszon elemzésnek” a haszon oldalát, vagyis azt, hogy milyen helyzetekben válhat egy cégtulajdonos hasznára az értékelés.

• Tranzakciók előkészítéséhez. Elkerülhetetlen az értékelés, ha a tulajdonos tőkeemelésre készül, stratégiai vagy pénzügyi befektetőt keres, át akarja adni a céget az utódjának, pl. a gyermekének vagy a menedzsmentnek, tehát ha részlegesen vagy teljes mértékben ki akar szállni az üzletből. Mondhatnánk, hogy “döntse el a piac”, hogy mennyit ér a cég, és valóban a piac dönti majd el. Az értékelés azonban segít meghatározni, hogy mennyit ér a vállalkozás “önmagában” (vagyis anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a szinergiákat, amelyeket egy adott befektető hajlandó megfizetni), és ezáltal megfelelően tudunk viszonyulni a beérkező ajánlatokhoz. Sok tulajdonos az általa ontott “vér, veríték és könnyek” alapján becsüli meg a vállalkozása értékét, ami csak ritkán közelít a piac értékítéletéhez. Ilyenkor a vállalatértékelés szembesítheti a tulajdonost a valósággal mielőtt eladásra bocsátja a céget. Ezáltal rengeteg időt és felesleges kiadást takarít meg neki, sőt segíti abban is, hogy kevesebb bizalmas információt kelljen illetéktelenekkel megosztania.
• A befektetői igények kielégítése céljából. Sok befektető ragaszkodik hozzá, és bármilyen szerződés aláírásának a feltételéül szabja, hogy lásson egy, legalább a következő 4-5 éves időszakra becsült cash flow diszkontálása alapján készített értékelést. Különösen a magánbefektetőkre jellemző ez.
• “Earn-out” konstrukciókhoz. Bizonyos befektetők nem akarnak azonnal 100%-os tulajdonosokká válni, és olyan záradékot tetetnek a szerződésbe, amely a fennmaradó üzletrészre elővásárlási jogot ad, vagy későbbi megvásárlási kötelezettséget ír elő a számukra. Ezek az úgynevezett “earn-out” (kinyerési) elemet tartalmazó megállapodások a későbbi vásárlást bizonyos eredmények, teljesítmények eléréséhez is köthetik.
• Az alkalmazottak ösztönzése érdekében. Sok tulajdonos alkalmaz olyan ösztönzési technikákat, amelyektől azt várja el, hogy az alkalmazottai úgy viselkedjenek, mintha maguk is a cég tulajdonosai, részvényesei lennének. Ismertem olyanokat, akik évente, vagy két-három évente készíttettek vállalatértékelést, és a dolgozóikat a részvények értékének emelkedésével arányosan jutalmazták. Ezt szokták “fantom tőke” módszernek is nevezni, hiszen arra motiválja az alkalmazottakat, hogy részvényesként viszonyuljanak a vállalathoz, miközben a valóságban nincsenek részvényeik.
• Tanulás céljából. Hiszek abban, hogy ha egy tulajdonos még soha nem készíttetett cégértékelést, fontos új tapasztalatokat szerezhet általa. Jobban fogja érteni, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a befektetők szemszögéből vizsgálva alapvetően meghatározzák egy vállalkozás értékét. Röviden: a cégértékelés olyasmi, mint egy röntgen vizsgálat. Nagyon ajánlott időnként elvégeztetni, de túl gyakran nem érdemes, mert az felesleges költségekkel járna. Nagy előnye viszont, hogy nem kell tartanunk a rádioaktív sugárzás káros hatásaitól.