Egy kisvállalkozás vezetése vitathatatlanul nehezebb, mint egy nagyvállalaté. Én mindkettőt próbáltam, és biztos tapasztalatom van, első kézből.
Ha nagyvállalatot vezet valaki, akkor számos erőforrás áll rendelkezésre, mint pl. szakképzett személyzet, jobb rendszerek, és általában több a kapacitás a felmerülő problémák azonnali kezelésére. Kisvállalkozás vezetésekor gyakran nehéz megfizetni a szakképzett professzionális alkalmazottakat. Előfordul, hogy egy kisvállalatnál bizonyos funkciók hiányoznak, mint például pénzügyi kontroller, humán erőforrás vezető vagy saját jogi tanácsadó. Ha egy kisvállalattól elmegy egy kulcsfontosságú alkalmazott, akkor űrt hagy maga után; míg, ha egy nagyvállalat veszít egy alkalmazottat fontos pozícióból, akkor általában a feladatait valaki belülről is el tudja látni a továbbiakban. Egy kis cégben a vezetőnek igazi „ezermesternek” kell lennie és minden területre figyelni, hiszen több operatív funkciót tölt be egyszerre – ő a főszakács és mosogató is egyben.
Ez a cikk azonban nem a kisvállalatok irányításáról hivatott szólni, sokkal inkább a kisvállalatokkal folytatott tranzakciókról: tőkeemelésről, a társaság eladásáról, vagy – amint az alábbiakban tárgyaljuk – két kisvállalat összeolvadásáról. A kisvállalatokkal történő tranzakciók végrehajtása is nehezebb, mint egy nagy céggel történő tranzakció, a következő okok miatt:
- A kisvállalatok menedzselésének a fentiekben ismertetett nehézségei miatt nagyobb a kockázat, és ennélfogva kevésbé kívánatos a befektetők számára.
- Paradox módon gyakran könnyebb vevőt találni nagyobb társaságok számára, mint kisebb cégekre. A stratégiai befektetők és a magántőke-társaságok inkább olyan cégeket részesítenek előnyben, amelyek „meghatározóbb piaci szereplők” és bizonyos kritikus tömeggel rendelkeznek. Tapasztalataim szerint ez a küszöbérték általában 10 millió euró vagy dollár tranzakciós értéknél van.
- Ugyanolyan sok időt és ráfordítást igényel, néha többet is, ha egy 2 millió euró értékű társaságot veszünk vagy adunk el, mint egy 20 millió euróra értékelt társaságot.
- Kisvállalkozás tulajdonosaként (mondjuk 1-2 millió euró bevétellel) gyakran nehéz tapasztalt ügyvédi irodát megbízni egy ügyletre, nem beszélve egy jó pénzügyi tanácsadóról, aki nagyobb tranzakciókhoz szokva akár több százezer eurós sikerdíjat is elkérhet.
- A vevők számára, egy kisvállalatba történő befektetés azért is nagyobb kockázatot jelenthet, mert kevés főből áll maga a “vezetőség”. Ha egy ilyen “vékony” menedzsment csapat akár egy vagy több tagja távozik, vagy kiderül, hogy nem felel meg az elvárásoknak, az a teljes befektetést veszélyeztetheti.
- A kisvállalatoknál gyakran hiányoznak az auditált beszámolók vagy a részletes vezetői számviteli kimutatások.
- Bármilyen tranzakció esetén, amelyben kis cég is szereplő, gyakran nagy kihívást jelent az időben történő, minőségi információk tőlük való megszerzése, pontosan a rendszerek vagy személyzet (például adatkezelő) hiánya miatt. Ez óriási feszültségek oka lehet mind a kisebb cég vezetőségében, mind a felek közötti tárgyalások során.
- Először is a társaság szerves növekedése nagyobb méretre, mindaddig előnyös, amíg ez a növekedés jövedelmezően történik, és a vállalat pénzügyi helyzetének veszélyeztetése nélkül, az egyik megközelítés lehet.
- Más vállalatok felvásárlása is lehet a növekedés módja – nyilvánvalóan az akvizícióknak érték-növelőnek kell lenniük, nem pedig csökkentenie az egész cégértéket.
- Az egyesülés egy másik lehetőség a méret növelésére. Ezt a lehetőséget talán nem alkalmazzák olyan gyakran, mint lehetne. Két kisebb és veszteséges társaság egyesítésével egy nyereséges nagyobb társaság hozható létre. Ez gondos pénzügyi tervezést, valamint a vezetési készségek és az emberi erőforrások megfelelő keverékét igényli.
- A kisvállalat minőségi fejlesztése, tehát hogy jobban hasonlítson működés szempontjából egy nagyvállalathoz (pl. magas színvonalú menedzsment csapat, professzionálisabb rendszerek, jobb vállalatirányítás), részben elősegítheti, hogy a cég kikerüljön ebből a csapdából.