A Zárási Feltétel (angolul Condition Precedent, vagy rövidítve CP) olyan kikötés, amelyet a tranzakcióban részt vevő egyik félnek teljesítenie kell, illetve annak elmaradása esetén a másik fél nem köteles zárni a tranzakciót.
Egy cég adásvételénél általában a cég eladójának kell bizonyos CP-ket teljesítenie mielőtt a befektető kötelessé válik zárni a tranzakciót, de lehetnek olyan CP-k is amelyeket a befektetőnek kell teljesítenie mielőtt az eladó köteles zárni. Néha előfordul, hogy a tranzakció zárható az Adásvételi Szerződés aláírásával egyidőben, azonban gyakoribb, hogy az Adásvételi Szerződés aláírása és a tranzakció zárása között eltelik néhány hét vagy akár pár hónap is – elsősorban azért, mert a tranzakcióban részt vevő feleknek teljesíteniük kell az CP-ket.
Szinte lehetetlen lenne annak a listának az összeállítása mely az összes olyan CP típust bemutatja, amelyet az eladónak esetleg teljesítenie kell, ezért az alábbiakban a leggyakrabban előforduló esetek felsorolására vállalkozom:
Az Adásvételi Szerződés aláírása és a zárás közötti időt felhasználhatja a befektető arra is hogy találkozzon a felvásárolandó cég menedzsmentjével és esetlegesen új foglalkoztatási szerződéseket tárgyaljon le és írasson alá velük. Az eladók szempontjából lényeges, hogy az Adásvételi Szerződés aláírása és a zárás között a céget a szokásos üzletmenetnek megfelelően kell menedzselni. Bármely dologi kiadás, ami a szokásos üzletmeneten kívül esik a befektető jóváhagyását igényli.
Bár az Adásvételi Szerződés csaknem mindig jogilag kötelező erejű, azt tanácsolom, hogy ne igyunk előre a medve bőrére. Ahogyan a latin mondás is tartja: „Sok minden eshet a kehely és az ajak széle közt.” Lehetnek rajtunk kívül álló üzleti okok, amelyek miatt a CP-ket nem tudjuk teljesíteni (pl. a bank nem hagyja jóvá az új tulajdonosoknak számára történő értékesítést).
Nem szabad a szerződések kötelező erejét félvállról venni – az a fél amelyik nem tesz meg minden lehetséges erőfeszítést a tranzakció lezárása érdekében vagy amelyik rosszhiszeműen jár el, valószínűleg bíróság vagy választottbíróság előtt találja magát – valószínűleg a vesztes oldalon. Ezért mindegyik fél számára tanácsos minden erővel a törekedni az CP-k teljesítésére.
A zárásnál vagy azt megelőzően mindegyik fél jogászai átnézik az Adásvételi Szerződésben rögzített CP-ket és meggyőződnek róla hogy azok teljesültek. Az CP-k a tranzakció lezárásához szükséges ellenőrzőlista részévé válnak. Sőt, ha minden CP teljesül akkor a jogi értelemben mindkét fél köteles zárni.

- A bankok jóváhagyásának megszerzése. Általában a banki hitelekre vagy annak megfelelő finanszírozási eszközre vonatkozó szerződések tartalmaznak egy záradékot arra vonatkozóan, hogy a cég tulajdonosának és/vagy az irányításának változásához a bank(ok) írásbeli jóváhagyása szükséges. Az eladók általában vonakodnak a bankokat felkeresni (és a bankok ugyancsak vonakodnak az ilyen esetekkel érdemben foglalkozni) míg nincs aláírt Adásvételi Szerződés.
- Ügyfelek jóváhagyása. Előfordulhat, hogy a kiemelt ügyfelekkel kötött szerződések ugyancsak tartalmaznak az irányítási jog megváltozása vonatkozó klauzulát.
- Az eladó cég többi részvényesének jóváhagyó nyilatkozata. Néha az eladásra kerülő cég többi részvényese elővásárlási joggal rendelkezik, amit legjobb ebben az időszakban kezelni.
- A Versenyhivatal jóváhagyásának megszerzése. Ha a Versenyhivatal jóváhagyása szükséges, a legtöbb versenyhivatal Közép-Európában – vagy bármely más európai uniós országban – nincs felkészülve arra hogy azelőtt elbíráljon egy kérelmet hogy az Adásvételi Szerződést az összes fél aláírta volna.
- Átszervezés. Előfordulhat, hogy a zárás előtt bizonyos átszervezési lépéseket kell megtenni, mint például egy új holdingcég létrehozása vagy – a tranzakció részét nem képező – leányvállalat vagy ingatlan kiszervezése.
- Problémás tulajdonjogok rendbetétele. Amennyiben az eladónak egyes ingatlanokra vagy eszközökre vonatkozó tulajdonjogával kapcsolatosan bizonytalanság áll fenn, azt ugyancsak egy CP-be lehet foglalni.
- Hatósági engedélyek. Például egy távközlési- vagy közmű cégnél a tulajdonosok megváltozásához gyakran az iparágat ellenőrző minisztérium jóváhagyása szükséges. A CP-ket arra is lehet használni, hogy az eladó időt nyerjen az átvilágítás során felmerült problémák megoldására (pl. ha a cég környezetvédelmi vagy más engedélyei nem voltak rendben). Azonban az eladó számára kedvezőbb a problémákat még az átvilágítás előtt vagy az alatt megoldani, mert, ha kudarcot vall az vagy késlelteti az Adásvételi Szerződés aláírását vagy a befektető számára lehetséges kiutat ad a tranzakcióból CP formájában.