Osztalékról általában a nyilvános részvénytársaságokkal kapcsolatban beszélünk. A részvények visszavásárlásához hasonlóan ez is a befektetés visszafizetésének egyik módja a részvényeseknek.
Vannak vállalatok, mint pl. az Amazon, amelyek több tízmilliárd dollár készpénzt halmoztak fel anélkül, hogy egyszer is osztalékot fizettek vagy egyetlen részvényt visszavásároltak volna, jelentős vitákat kiváltva ezzel. A társaságon belüli sok készpénz állomány vagy rendkívül likvid eszközök halmaza általában csökkenti a részvényesek tőkehozamát.
A magántulajdonban levő társaságok, és különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) között általában kevesebb a részvényesek száma, és közel sem állnak azonos szintű nyilvános ellenőrzés alatt. Ezért lényegesen kevesebb elemzés is van ebben a témában. Ennek ellenére ez egy fontos téma, amelyet e cikk tárgyal.
Az osztalékpolitika azokra az irányelvekre utal, amely alapján a társaság osztalékot fizet a rendes részvényeseknek. A legtöbb jogrendszerben osztalékot csak a felhalmozott jövedelemből lehet kifizetni. Ennélfogva, ha nincs felhalmozott eredmény, akkor valójában törvénytelen az osztalékfizetést megvalósítani, és egy esetleges csőd esetén az igazgatótanács felelősségre vonható a munkavállalók, hitelezők, beszállítók stb. megtévesztéséért.
Ha azonban nem áll fenn ilyen akadály, a tankönyvek a következő három osztalékpolitikát említik:
Azt mondhatjuk, hogy a három megközelítés egyike sem veszi feltétlenül figyelembe a likviditás megteremtésének szükségességét, holott ez a vállalatnak recesszió vagy a depresszió idején nagy segítséget jelenthet. Lehet úgy érvelni, hogy a csúcstechnológiás high-tech cégek, a biotechnológiai, és az internetes társaságok, illetve a gyors változékonyságú szektorokban tevékenykedő vállalkozásoknak, amelyeknek jellemzően a gazdaságilag nehezebb időszakokban nagy mennyiségű készpénzre van szükségük, konzervatívabb osztalékpolitikát kell meghatározniuk.
Az osztalékpolitika egy másik szerepe, hogy hozzájárul a pénzügyi fegyelem fenntartásához, mivel a vállalat menedzsmentjének úgy kell gazdálkodnia, hogy egyrészt szem előtt tartsa a társaság igényeit, másrészt, hogy a részvényesek számára is tudjanak osztalékot fizetni. Az osztalék hiánya kérdések sorozatát vetheti fel, és esetlegesen a vállalatvezetés megvádolásához is vezethet, akár indokolt egy ilyen feltételezés, akár nem.
Még ha egy társaságnak nincs is meghatározott osztalékpolitikája, a befektetők a korábbi években bejelentett osztalékok nagysága alapján egy bizonyos hallgatólagos osztalékfizetési gyakorlatra következtethetnek a vállalatnál.
Míg a nyilvánosan jegyzett részvényeket birtokló magánszemélyek általában változatos részvényportfoliót tartanak, addig a magánvállalatok tulajdonosai gyakran „mindent egy lapra tesznek”. Ezért az osztalékpolitika kiugrópont lehet egy magántulajdonú cég tulajdonosa számára, hogy az osztalékot diverzifikált portfólióba kezdje befektetni. Számos magánvállalkozás tulajdonosa vonakodik ezt megtenni, mert megnyugtatóbb számára az a tény, hogy irányíthatja a felügyelete alatt álló társaságot; míg egy nagy, tőzsdén jegyzett társaság felett egyáltalán semmilyen kontrollt nem gyakorolhat. A legtöbb esetben azonban ez téves biztonságérzet, mivel egy nagy részvénytársaság általában sokkal alacsonyabb kockázattal rendelkezik, mint egy kisebb, magántulajdonban lévő. Egy magánvállalat tipikusan „magas kockázat – magas hozam” típusú befektetés az egyes tulajdonosok szempontjából, amely valószínűleg garantálja a diverzifikációt az alacsonyabb kockázatú részvényekbe és eszközökbe. Ha egy társaság nem rendelkezik készpénzzel vagy likvid eszközökkel, vagy ha a diverzifikált portfólió gyorsabb elérése a cél, ez megvalósítható például, ha az egyik kisebbségi tulajdonos eladja kisebbségi részesedését a társaságban, és az azonnali jelentős összegű készpénzt egy diverzifikált portfólióba fektetik.
Természetesen, ha egy vállalat növekedési fázisban van, vagy ha rendkívül magas hozamú befektetési lehetőség adódik, akkor a nulla osztalék fizetése teljesen igazolható lehet. Amikor pedig nem mutatkozik befektetési lehetőség és a társaság egy „fejőstehén”, érdemes lehet rendkívül magas osztalékfizetési arányt alkalmazni.
Összegezve, függetlenül attól, hogy zárkörű vagy tőzsdei társaságról van-e szó, az osztalékpolitika kidolgozása jó mérlegelési képességet igényel, számos tényező egyensúlyban tartását és a részvényesek közötti konszenzus kialakítására való törekvést.
Az osztalékpolitika azokra az irányelvekre utal, amely alapján a társaság osztalékot fizet a rendes részvényeseknek. A legtöbb jogrendszerben osztalékot csak a felhalmozott jövedelemből lehet kifizetni. Ennélfogva, ha nincs felhalmozott eredmény, akkor valójában törvénytelen az osztalékfizetést megvalósítani, és egy esetleges csőd esetén az igazgatótanács felelősségre vonható a munkavállalók, hitelezők, beszállítók stb. megtévesztéséért.
Ha azonban nem áll fenn ilyen akadály, a tankönyvek a következő három osztalékpolitikát említik:
- Stabil: olyan osztalék, amely abszolút értékben stabil, függetlenül a társaság eredményétől (korlátozással vagy a megtartott eredménytől függően). Amíg a jövedelmek nőnek és csökkennek váltakozva, az osztalék növekedése arányban áll a vállalati jövedelem hosszú távú növekedésével. A legtöbb befektető kiszámíthatósága miatt általában értékeli a stabil osztalékpolitikát.
- Állandó: az olyan osztalék, amely a jövedelem százalékában van meghatározva (pl. a jövedelem 50% -a). Ezért az állandó osztalékpolitikát követő osztalékok időszakonként fel- illetve lefelé is mozoghatnak, igazodva a jövedelem ingadozásához, ellentétben az előbb említett fix osztalék nagysággal.
- Maradék: a társaság azt a pénzösszeget fizeti ki osztalékként, amelyre megmarad az adósságkötelezettségek kifizetése, a tőkeköltségek és a működőtőke finanszírozása után. A társaság szempontjából ennek van leginkább értelme, mivel az adósság növelése az osztalékfizetés érdekében nem lehet egyetlen vállalat ésszerű érdeke sem.
Azt mondhatjuk, hogy a három megközelítés egyike sem veszi feltétlenül figyelembe a likviditás megteremtésének szükségességét, holott ez a vállalatnak recesszió vagy a depresszió idején nagy segítséget jelenthet. Lehet úgy érvelni, hogy a csúcstechnológiás high-tech cégek, a biotechnológiai, és az internetes társaságok, illetve a gyors változékonyságú szektorokban tevékenykedő vállalkozásoknak, amelyeknek jellemzően a gazdaságilag nehezebb időszakokban nagy mennyiségű készpénzre van szükségük, konzervatívabb osztalékpolitikát kell meghatározniuk.
Az osztalékpolitika egy másik szerepe, hogy hozzájárul a pénzügyi fegyelem fenntartásához, mivel a vállalat menedzsmentjének úgy kell gazdálkodnia, hogy egyrészt szem előtt tartsa a társaság igényeit, másrészt, hogy a részvényesek számára is tudjanak osztalékot fizetni. Az osztalék hiánya kérdések sorozatát vetheti fel, és esetlegesen a vállalatvezetés megvádolásához is vezethet, akár indokolt egy ilyen feltételezés, akár nem.
Még ha egy társaságnak nincs is meghatározott osztalékpolitikája, a befektetők a korábbi években bejelentett osztalékok nagysága alapján egy bizonyos hallgatólagos osztalékfizetési gyakorlatra következtethetnek a vállalatnál.
Míg a nyilvánosan jegyzett részvényeket birtokló magánszemélyek általában változatos részvényportfoliót tartanak, addig a magánvállalatok tulajdonosai gyakran „mindent egy lapra tesznek”. Ezért az osztalékpolitika kiugrópont lehet egy magántulajdonú cég tulajdonosa számára, hogy az osztalékot diverzifikált portfólióba kezdje befektetni. Számos magánvállalkozás tulajdonosa vonakodik ezt megtenni, mert megnyugtatóbb számára az a tény, hogy irányíthatja a felügyelete alatt álló társaságot; míg egy nagy, tőzsdén jegyzett társaság felett egyáltalán semmilyen kontrollt nem gyakorolhat. A legtöbb esetben azonban ez téves biztonságérzet, mivel egy nagy részvénytársaság általában sokkal alacsonyabb kockázattal rendelkezik, mint egy kisebb, magántulajdonban lévő. Egy magánvállalat tipikusan „magas kockázat – magas hozam” típusú befektetés az egyes tulajdonosok szempontjából, amely valószínűleg garantálja a diverzifikációt az alacsonyabb kockázatú részvényekbe és eszközökbe. Ha egy társaság nem rendelkezik készpénzzel vagy likvid eszközökkel, vagy ha a diverzifikált portfólió gyorsabb elérése a cél, ez megvalósítható például, ha az egyik kisebbségi tulajdonos eladja kisebbségi részesedését a társaságban, és az azonnali jelentős összegű készpénzt egy diverzifikált portfólióba fektetik.
Természetesen, ha egy vállalat növekedési fázisban van, vagy ha rendkívül magas hozamú befektetési lehetőség adódik, akkor a nulla osztalék fizetése teljesen igazolható lehet. Amikor pedig nem mutatkozik befektetési lehetőség és a társaság egy „fejőstehén”, érdemes lehet rendkívül magas osztalékfizetési arányt alkalmazni.
Összegezve, függetlenül attól, hogy zárkörű vagy tőzsdei társaságról van-e szó, az osztalékpolitika kidolgozása jó mérlegelési képességet igényel, számos tényező egyensúlyban tartását és a részvényesek közötti konszenzus kialakítására való törekvést.
12018. december 31-én az Amazon, jelentése szerint, 31,75 milliárd dollár készpénz és készpénz helyettesítő eszközzel rendelkezett és nem volt osztaléka
2 Investopedia.com, Osztalékpolitika meghatározása
3 Ibid
4Kis- és középválllatok, http://fsi.gov.au/publications/interim-report/03-funding/small-med-enterprises/
5Megnyerni a befektetőket: Meglepő igazságok az őszinteségről, jövedelemről és a tőzsdei árfolyam növelésének egyéb módjai, írta Baruch Lev
2 Investopedia.com, Osztalékpolitika meghatározása
3 Ibid
4Kis- és középválllatok, http://fsi.gov.au/publications/interim-report/03-funding/small-med-enterprises/
5Megnyerni a befektetőket: Meglepő igazságok az őszinteségről, jövedelemről és a tőzsdei árfolyam növelésének egyéb módjai, írta Baruch Lev